A gyerekkor korszakai az asztrológia szemszögéből
2013 szeptember 18. | Szerző: Szalai Szilvia |
A fejlődéslélektan és a pedagógia is megkülönböztet korszakokat a gyerekkoron belül, az asztrológia is halványan sejtet ilyesmi, itt én most a saját elképzelésemet mutatom be.
A gyerekkor három markáns szakaszra osztható, amelyek attól különböznek egymástól, hogy más jellegű bolygók uralják az egyes időszakokat.
A megszületéstől 7 éves korunkig a Hold-időszakát éljük, ezt követi 14 éves korig a Merkúr-korszak, majd a gyerekkor utolsó etapján a Nap kísér minket. Mindhárom korszak tovább szeletelhető három-három szakaszra, amelyben először a Hold, majd a Merkúr végül pedig a Nap dominál.
A horoszkópból jól látszik- és ez a korszak-meghatározás hozadéka-, hogy melyik korszak hogyan zajlik: melyik nyugodtabb vagy aktívabb; akadályoztatottabb vagy zökkenőmentesebb stb.
A Hold-időszak
Ebben a korban a kötődések, az érzelmi reakciók a legfontosabbak. Nyilván az anya szerepe a meghatározó, de idővel az otthon, a család, a rend is kötőerőt jelent. Ez a kor nagyrészt alárendeltségben, függésben zajlik. Ahogy a Hold követi a Napot és visszatükrözi a fényét, úgy mi is a szüleink körében élünk. Érzékenyek, sebezhetőek vagyunk, sokat változunk és nagyon nem szeretünk egyedül lenni. Az első három év különösen holdi, anya-központú; ezt követi a felfedező kalandokban, aktívabb mozgásban bővelkedő pár év 5 éves korig; majd pedig jön a Hold-korszakon belüli Nap alkorszak, amikor a közösségben már a pozíciónkat, szerepeinket, önállósulási törekvéseinket próbálgatjuk.
A Merkúr-időszak
Hét évesen legkésőbb iskolába indulunk és ez nemcsak pedagógiai és pszichológiai téren meghatározó mozzanat, hanem egy másik bolygó-működés is életbe lép -persze csak szimbolikusan!- : a Holdat a Merkúr váltja, elkezdődik a tanulás, ismeretszerzés, kapcsolatépítés ideje. Kitágul a világ, szaporodnak a felfedezendő területek, fokozódik a kíváncsiság és működésbe lép az elvont gondolkodás. Ezek mind-mind merkúri elemek. Az is jól látszik, hogy asztrológiai szempontból a korábbi életkorokban folytatott tanulás (módszeres képzés pl. nyelv) nem tanácsolt, mert nincs itt az ideje és a kötődés ellen hat, ugyanis a Hold időszakot gyengíti. Ebben a korszakban viszont minél több lehetőséget kell mutatni a gyereknek és a szülőnek az a feladata, hogy meglássa mire is fogékony a csemete. Ez a korszak is hét évig tart és három szakaszra osztható. Héttől kilencéves korig a Hold-alkorszakban attól tanulunk szívesen, abban bízunk, aki szimpatikus, aki közel áll hozzánk, az empátia határozza meg az érdeklődést. Kilenctől tizenegy éves korig bármi jöhet, ami érdekes és az érdekes, ami még ismeretlen. Ez a merkúri alkorszak. A Nap-alkorszak éveiben már tekintély is szükséges ahhoz, hogy elhiggyük, amit mondanak, vagyis attól tanulunk, akire fel is nézhetünk, a kiskamaszokat már nem lehet akármivel elbűvölni, itt a személyes rátermettség (a pedagógus részéről), a szakmai tudás is szerepet játszik.
A Nap-éra
Tizennégytől huszonegy éves korig azzal vagyunk elfoglalva, hogy önmagunk legyünk -bárki bármit is mond-, és felhívjuk magunkra a figyelmet. Lehetőleg legyünk jól megkülönböztethetőek és egyediek, vívjunk ki elismerést, tiszteletet, bókokat. A kamaszok kimeríthetetlen tárházzal rendelkeznek etéren, mert egyszerűen ragyogni akarnak, mint a Nap az égen, méghozzá mint az ambíciózus tavaszi Nap. Erős belső igényük támad azzá válni, akivé kibontakozhatnak persze más eszközökkel érve el pl. a Bika és a Nyilas teljesen más eszköztárhoz nyúl, ha önérvényesítésről van szó, és a függetlenség igényük igy nagyban eltér. A Nap-érán belül is megvannak az alkorszakok: a Hold-idő tizennégy és tizenöt éves korban jelentkezik még mérsékelt ambíciókkal, mintakövető és érzékeny attitüddel. Megvan a játékosság, még meghatározó a befelé fordulás, és inkább a szív érlelődik, mint a fej.A tizenhat-tizennyolc éves kor a kiváncsiságé és a társaságé: minden kifelé hat és kintről jön, óriási a környezet befolyása, az intellektus nagyon formálódóban van. Az ilyenkor tett utazások meghatározó élményekké válnak és a nyelvtanulásra is ez a legjobb időszak. A Nap-alkorszak megállíthatatlanul követeli magának a helyet a világban a tinédszerkorszak végén tudnunk kell, hogy meddig sugárzik el a fényünk: kire hatunk, mennyire tudunk másokat vezetni, mennyire vagyunk önállóak stb. Alárendelteket keresünk, mert ragyogni szeretnénk teljes individuumunkban. Ennek van itt az ideje.
Az egyes korszakok és alkorszakok megélését sok komponens befolyásolja és mutatja meg a horoszkópban. Nagy segítség lehet szülőknek és a pedagógusoknak is, ha pl. személyiségtesztek helyett egy komplex, életkorokat áthidaló képet kaphatnak a gyerekről. Erre jó a korszak-elemzés.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: