Szülő-gyerek kapcsolat: az Ikrek-Szűz páros
2014 július 7. | Szerző: Szalai Szilvia |
Ezt neked is látnod kell, ha te vagy a csemetéd (esetleg az apukája) Ikrek vagy Szűz.
Fejben erősek, remek beszélgetőtársak, ez meglepően korán kiderül és mindvégig működik. Bár nagyon eltérően gondolkodnak. Egyiküknek sem erőssége az érzelmek kimutatása, ezt együtt fogják gyakorolni ki-ha-én-nem alapon.
Ha a gyerek a Szűz és a szülő (aszcendense) Ikrek
Ez a könnyebb opció, hiszen a szülő rugalmas és nyitott érdeklődéssel figyeli gyermeke 8szellemi) fejlődését. Nagyon hasznos a közösen költött mese, a szintén együtt varázsolt képzeletvilág szerepjátékkal. A gyerek nagyon örül, hogy a szülőt érdekli, hogy mi van vele, képben van az ismerőseit illetően, csak folyton elfelejt valamit vele kapcsolatban: hol az edzéspénzt odaadni, hol a szülőire elmenni. A csemete hamar észleli, hogy a szülő kissé szétszórt és következetlen is, ami a biztonságérzetét nem kellően támasztja alá. Igyekszik hát még rendesebb és még felnőttebb gyerekként viselkedni, hogy ne legyen vele gond. Ez azonban nem a szép, szabad gyerekkor felé viszi. A Szűz gyerek testtudatossága már pici korban is páratlan akár fogyókúrázásról, akár tisztálkodásról van szó, ebben sokat segíthet a szülőnek, aki Ikrekként hajlamos kizárólag a fejével azonosítani magát. A gyerkőc fegyelemre és rendszerességre is tanítja a szülőt, ha akarja, ha nem, mert ugyan a gyerek elég rugalmasnak tűnik, ámde időnként nagyon tud sztrájkolni (ha már végképp aláásva érzi a rendet maga körül). A Szűz gyermek hálás, ha kap feladatot, illetve egyenrangú beszélgető társnak nézik már ovis kortól, ami az Ikrek szülőnek nem esik nehezére. Minél több helyzetet próbálhat ki, annál jobban ráérez majd a komfortzónája határaira, ami felnőtt korban jól fog jönni. Bíztassuk, szeretgessük, babusgassuk, kényeztessük: hadd érezze, hogy ő értékes és fontos!
Ha a gyerek az Ikrek és a szülő a Szűz (aszcendensű)
Az örökmozgó, nyughatatlan, rossz alvó csemete korán fejtörést okoz a kényelmesebb, lassúbb, megfontoltabb szülőnek. Úgy érzi, jó nagy feladatot kapott, amikor le kell foglalnia, vagy épp meg kell fékeznie mindenre kíváncsi utódját. Nos, igen. A legjobb recept, ha észérvekkel operál: elmagyarázza, hogy mit miért (ne), és a szabályokat együtt határozzák meg. Ez működni fog és máris le lehet pihenni. Szerencsére ez a gyerek túl sok szórakoztatást nem igényel, mert feltalálja magát, a lényeg, hogy legyenek játszótársak! A Szűz szülő nehezen viseli, hogy gondosan felépített koncepciói és tervei rendre szemetesben végzik, mert az Élet fenekestől felfordult a bohókás gyermek érkezésével. Nos ez így is marad. Valamelyest hat persze a gyerekre a szülő komfortigénye, de nem akar mindenképp és mindig alkalmazkodni. Ő laza és fel sem merül benne, hogy feszültséget okoz, dehogy csinálja ő ezt direkt! Ennyire nem előrelátó, nem úgy a szülő! Akinek pedig pont a spontaneitást kell megtanulni, mégpedig minél előbb, annál jobb. Tessék erőnek erejével követni a gyerek érdeklődését, barátait, mégha ez egy állandóan változó rendszer is. Csak így tud élénk maradni a párbeszéd, ami a nyugodt kamasz-évek garanciája. Fontos lecke mindkét fél számára az érzelmi élet átélése: sokat sírjunk-nevessünk együtt és a szülő ne takargassa az érzéseit a gyerek elől, inkább élje meg és pár szóval magyarázza el őket. Persze ehhez az kell, hogy maga is tisztában legyen velük.
És Te kire vagy kíváncsi? Írd meg a hozzászólások között itt vagy a Facbook-on!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:
Türelem blogbejegyzést terem 🙂 jövő héten Anna jön ez a rész!
Én az ikrek-halak párosra lennék kíváncsi. Nagyon köszönöm!
Anna
Szeretettel átadom a Liebster Award vándordíjat. További sikeres írásokat kívánok: Nagymami2 blog