A következő 3 év szülöttei: a Nyilas Szaturnusz gyermekei

2015 január 5. | Szerző: |

ujszulottA Szaturnusz a karma bolygója, küldetésünk jelképe és a nagy tanító is a hagyomány szerint. Amikor új jegyben kezdi meg égi vándorlását, az mindig korszakváltást is jelent, de nem látványos szinten, nem a felszínen, hanem a hozzáállásban megjelenően. A Szaturnusz komoly jellemformáló erő a horoszkópban még akkor is, ha nincs kiemelt helye, így jó okunk van feltételezni, hogy a Nyilas Szaturnusz szülöttei más karakterrel bírnak és más célokat követnek, mind a korábbi, Skorpió Szaturnusz-gyerekek. Az új Tanítók már betették a lábukat hozzánk!

A Szaturnusz pontosan 2014. december 23-án 17 óra 34 perckor lépett át a Nyilas zodiákus jegyébe és 2017. december végéig fog itt tartózkodni. Utoljára 1985. és 1988. novembere között vándorolt erre, tehát az ekkor születettek is Nyilas Szaturnusszal rendelkeznek. Ha a szülő Szaturnusza megegyezik jegybéli vagy házbéli elhelyezkedése szerint a gyermekével, akkor a gyermek fogja őt megtanítani a bolygó leckéire.

 

Ismerjük meg a Nyilas Szaturnuszt

Először az általános jellemzőit. A Nyilas jegyében a Sors bolygója kozmikusan nem érzi jól magát, mert ellentétes jelentéstartalmat képvisel: a Nyilas a kibontakozás, a távlatok, az optimizmus és  a hit jegye, a Szaturnusz pedig a koncentráció, a múlt, a következetesség és a tapasztalat szimbóluma (dióhéjban). Abból, hogy nincs “jó helyen” az következik, hogy átalakul a jelentése, kissé átveszi a Nyilas elemeket, vagyis:

  • a racionalitása hittel itatódik át
  • a keretei kitágulnak és tágabb horizonton képes gondolkodni
  • előtérbe kerülnek a közösségi célok
  • a jövőkép megszilárdítása áll a felelősségteljes tettek mögött.

Erősen intellektuális megjelenésről van tehát szó, ez a korszak új tudást hoz, új tanulási stratégiákat sejtet. Akik tudatosabban, felelőssebben szeretnének élni, azokra szép évek várnak a kibontakozás valós esélyével. A következő évek szellemi lehetőségeiről és a Nyilas Szaturnusz párkapcsolati üzeneteiről itt olvashatsz (de aztán gyere vissza).

 

A Nyilas Szaturnusz, mint jellemformáló erő

 

Az elmúlt években született, Skorpió Szaturnuszos gyerekek elképesztő akarattal (agresszióval) vannak megáldva. Számukra semmi sem lehetetlen vagy túl drága. Ehhez képest nagy kontrasztot és valódi felüdülést jelent a Nyilas Szaturnusz, hiszen itt már nem az akarat mindenáron történő érvényesítése a cél és a szélsőséges érzelmi megélések kezelése sem feladat.Mosolygós, bölcs babák várhatók, akik rengeteg hitet képesek adni. A létükkel motiválnak. Tudják, hogy mit akarnak, de nem erővel, törtetéssel haladnak a céljaik felé, hanem annak biztos tudatában, hogy jól csinálják a dolgukat, tehát sikerülni fog a terv. Az előző három év “ember-termése” után, akik a negatív energiából nyertek erőt, a pesszimizmusokból táplálkoztak, most igazi megkönnyebbülés optimista arcokat látni!

A Nyilas Szaturnusz emberei az igazság elszánt közvetítői: olyan fejlett az igazságérzetük, hogy az valami csoda, és hajlandóak ész érvekkel meg is védeni azt. Nem tűrik az igazságtalanságot, azonnal leírják azt, aki ilyet tesz (még a szülőt is!). Fejlett az ítélőképességük, bár gyakran előbb minősítenek, mint kellene. Mindig előrébb akarnak lenni egy lépéssel: nyáron a Karácsonyt várják, Mikuláskor a vakációt, az oviban az iskolát, a suliban a felnőttkort, felnőttként meg a nyugdíjat. Nehéz nekik fejben ott lenni, ott tartani, ahol ténylegesen vannak. Tanulniuk kell a kitartást és az egyenességet, mert hajlamosak könnyebbnek, rózsaszínebbnek, egyszerűbbnek látni a dolgokat a valóságnál és a szembesülés mindig nagy kudarc számukra. Nehezen viselik a pofonokat.

Életfaladatuk, hogy egyensúlyba hozzák a hit erejét és a tudás precizitását, mindkettőt alkalmazva ugrásszerű fejlődést érjenek el a saját fejlődésükben és az emberiség közös, globális feladati terén is. Legyenek megfontoltak, célratörőek optimisták és tettre készek, az elcsüggedésükben pedig a tapasztalatikból merítkezzenek.

Emberszeretőek, nagy szívűek és igyekeznek a problémákat kisebbnek látni a tényleges méretűknél. Nem panaszkodnak, hanem előre tekintenek, mert abban az irányban kell lennie valami jónak. És ha így állnak hozzá, valóban lesz is! Sokat tanulhatunk tőlük mi, realista és lemondó felnőttek!

Lételemük a Természet, és erősen kötődnek az erkölcsi, vallási, filozófiai kérdésekhez: meg akarják érteni a Világot.

meditation-428382_640

A következő három évben születettek missziója a szemek nyitogatása és a tanítás. Sok lesz közöttük, aki új elméleteket dolgoz ki az emberiség közös és jobb jövője érdekében akár a tudomány területén, akár a spiritualitás világában. Ezek a gyerekek nagyon korán kiváncsiak lesznek a komoly dolgokra is. Nagyon hamar rájönnek, mi érdekli őket igazán és el is mélyednek benne, majd új tárgyat keresnek a kíváncsiságuknak. Tudásszomjuk kielégíthetetlen. Jó nagy erőpróba elé állítva az amúgy is rogyadozó köznevelési rendszert. Lesznek, akik mindig új és új távlatok iránt érdeklődve sosem fejeznek be semmit és a félműveltség állapotában ragadnak meg, de lesznek olyanok is, akik küldetésüknek érzik a humanitást és ennek szolgálatába állítják szellemi képességeiket.

Ezek a gyerekek kevésbé lesznek elbűvölhetők a materiális világ talmi vívmányaival, az igazi értéket keresik a felszínes megoldások helyett. Jó páran azonban azt fogják hinni, hogy elég a látszatra adni és ez sznobizmushoz vezet, szellemi sznobizmushoz. Egyes guruk fel lesznek magasztalva (alaptalanul), míg mások kevés hírverés mellett tudnak hitelesek maradni.

Úgy vélem, hogy csökken a deviancia és a súlyosan érzelmi fogyatékossággal élők száma is. Ez persze egy nagy átlagszám. Növekszik viszont a fanatizmusból adódó akár pszichotikus mértékig is kilengők száma. Ugyanígy az epilepsziásoké is. Persze mint mindig, most is a személyes horoszkóp irányadó, ha egy ember jellemét, lehetőségeit, küldetését szeretnénk kibogozni!

Küldj egy lájkot, köszi!

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Ki ír itt?

dr. Szalai Szilvia vagyok asztrológus és Bach-virágterapeuta.

Blogírásra az indított, hogy nagyon sok a rendkívül tehetséges gyerek napjainkban, jóval több, mint ez elmúlt évtizedekben, és tenni szeretnék a kiteljesedésükért.

Ez a blog gyerekekről (0-21 éves korig) íródik felnőtteknek: szülőknek, pedagógusoknak, kíváncsi megfigyelőknek. Laikusoknak, akik nem félnek az asztrológia szemüvegét is olykor feltenni az élesebb látás érdekében.

Tudj meg rólam többet itt >>

Párkapcsolati asztrológiában is otthon vagyunk!

A család akkor boldog és teljes, ha mindenki jól érzi benne magát.
Ha nem a gyereked felöl érdeklődnél, ha önmagadról vagy a kapcsolatodról szeretnél többet tudni, nézz körül itt :

Kulcs a párkapcsolathoz: a párkapcsolati asztrológia segítőkész arca



Keress a témák között

Blogkövetés

Iratkozz fel a heti hírlevélre és többé nem maradsz le a friss tartalomról.

Az adatkezelés további részleteiről itt olvashatsz: Felhasználási feltételek és Egyedi adatkezelési tájékoztató

Üzenj a blogger(ek)nek!

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!