2014: a FA LÓ éve szülöttei

2014 február 4. | Szerző:

faloMúlt csütörtök este, a mi időzónánk szerinti fél tizenegy után néhány perccel beköszöntött a kínai holdújév, ami  a kínai asztrológiai hagyomány szerint egy új zodiákus jegy uralmát is hozza: a kígyó átadta a helyét a lónak. Egyúttal –ez két évente van így- az elemi beosztás is megváltozott: a víz elem helyett a fa energiáit kapjuk 2014-ben. Ez tehát a FA LÓ éve, és mindenki, aki január 30-dika éjszakája után születik (nagyjából szintén január végéig 2015-ben) a FA LÓ kínai karakteréhez tartozik majd. Utoljára hatvan évvel ezelőtt állt fent ugyanez a jegy és elem kombináció. (tovább…)

Éves horoszkóp 2014-re gyerekeknek?

2013 december 30. | Szerző:

2014Őszintén szólva nem hiszek az éves horoszkópok létjogosultságában. Legalábbis abban egyáltalán nem, hogy a naptári évre bontva nézzünk a jövőbe. A személyes évnek – amely a születésnapon kezdődik- van súlya és jelentősége, de a Gergely-naptár egy mesterséges, minden hagyománytól elszakadó rendszer, amelyben felesleges gondolkodni, ha spirituális útmutatásra vágyunk. De nem is erről akartam írni igazán! 🙂

  (tovább…)

Ki ír itt?

dr. Szalai Szilvia vagyok asztrológus és Bach-virágterapeuta.

Blogírásra az indított, hogy nagyon sok a rendkívül tehetséges gyerek napjainkban, jóval több, mint ez elmúlt évtizedekben, és tenni szeretnék a kiteljesedésükért.

Ez a blog gyerekekről (0-21 éves korig) íródik felnőtteknek: szülőknek, pedagógusoknak, kíváncsi megfigyelőknek. Laikusoknak, akik nem félnek az asztrológia szemüvegét is olykor feltenni az élesebb látás érdekében.

Tudj meg rólam többet itt >>

Párkapcsolati asztrológiában is otthon vagyunk!

A család akkor boldog és teljes, ha mindenki jól érzi benne magát.
Ha nem a gyereked felöl érdeklődnél, ha önmagadról vagy a kapcsolatodról szeretnél többet tudni, nézz körül itt :

Kulcs a párkapcsolathoz: a párkapcsolati asztrológia segítőkész arca



Keress a témák között

Blogkövetés

Iratkozz fel a heti hírlevélre és többé nem maradsz le a friss tartalomról.

Az adatkezelés további részleteiről itt olvashatsz: Felhasználási feltételek és Egyedi adatkezelési tájékoztató

Üzenj a blogger(ek)nek!

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!