Gyerkőcök, szüleik meg a húsvéti nyuszi

2015 március 30. | Szerző:

nyusziMai vendég-szakértőnk a méltán híres Húsvéti Nyúl . Leleplez és megnevettet minket, azon kívül, hogy csokit is hoz.

Gyerekként és szülőként két tengelyen mozgunk, az egyik nézet: kertben keresgélés, izgalom, meglepetés, csoki majszolás. Másik nézet: „jaj, csak el ne felejtsek csoki nyulat venni, melyiket is szereti, hol is láttam olyat??!”, „Ó, mindjárt felkelnek, és én még el sem dugtam a megkeresnivalókat, na húzzunk bele!” 🙂 Ismerős? A Húsvéti Nyúl továbbmegy! Megsúgja nekem, hogy ki milyen, ugyanis ahány gyerek, annyi reakció, most ezeket asztrologikusan tipizáljuk. Meg a szülői hozzáállásokat is. Nevetni –magunkon- ér! 🙂

(tovább…)

Ki ír itt?

dr. Szalai Szilvia vagyok asztrológus és Bach-virágterapeuta.

Blogírásra az indított, hogy nagyon sok a rendkívül tehetséges gyerek napjainkban, jóval több, mint ez elmúlt évtizedekben, és tenni szeretnék a kiteljesedésükért.

Ez a blog gyerekekről (0-21 éves korig) íródik felnőtteknek: szülőknek, pedagógusoknak, kíváncsi megfigyelőknek. Laikusoknak, akik nem félnek az asztrológia szemüvegét is olykor feltenni az élesebb látás érdekében.

Tudj meg rólam többet itt >>

Párkapcsolati asztrológiában is otthon vagyunk!

A család akkor boldog és teljes, ha mindenki jól érzi benne magát.
Ha nem a gyereked felöl érdeklődnél, ha önmagadról vagy a kapcsolatodról szeretnél többet tudni, nézz körül itt :

Kulcs a párkapcsolathoz: a párkapcsolati asztrológia segítőkész arca



Keress a témák között

Blogkövetés

Iratkozz fel a heti hírlevélre és többé nem maradsz le a friss tartalomról.

Az adatkezelés további részleteiről itt olvashatsz: Felhasználási feltételek és Egyedi adatkezelési tájékoztató

Üzenj a blogger(ek)nek!

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!