Hogy vedd rá, hogy rendet rakjon?

2014 szeptember 15. | Szerző:

rendJó a kérdés? 😉 Akinek rendes gyereke van, az rendetlenebbet szeretne; akinek meg rendetlen, az elcserélné egy pedánsabbra. Persze nem, de néha mégiscsak igen.

Szögezzük le: a rendrakás (vagy nem rakás) semmilyen viszonyban sincs a belső összeszedettséggel, tehát pusztán abból a célból traktálni a gyerkőcöt a pakolással, hogy ’ugyanmá’ milyen felnőtt lesz így belőled?!” teljesen felesleges. Az viszont igaz, hogy a külső rend hat: kifelé és befelé is, és a mikro rend pl. a szobában, íróasztalon segít meglátni és betartani a makrót: az iskoláét, a társadalomét.

(tovább…)

„NNNEEEEEM!” a dackorszak asztrológus szemmel és gyakorlati tippek

2014 április 2. | Szerző:

dacNincs még egy akkora mumus a gyereknevelésben, mint ez az időszak. Már a neve hallatán is borzongás fut végig a szülői hátakon. Az optimistábbja hiszi, hogy ő majd megússza, mert az ő lurkója olyan kis rendes; a tapasztaltabbja meg csak mosolyog magában. Ráadásul a dackorszak a kamaszkorban kissé ugyan átalakulva, de visszatér. Ezért érdemes helyet szentelni a témának.

Asztrológiai szempontból a dac az akarat érzelemmel telített kinyilvánítása, vagyis a Mars és a Hold energiáival kapcsolatos viselkedés. Kinek hogyan áll az a két bolygó a horoszkópjában, annak függvényében lesz szolidabban, vagy éppen kibírhatatlanul dacos. Természetesen a többi horoszkópelem is figyelmet kér: a Nap az önképviselet mutatójaként szintén üzen a hangerőt illetően, a Merkúr pedig megmutatja, hogy milyen érvekkel szerelhető le a tombolás. Az aszcendens, mint a habitus alapja, szintén fajsúlyos, mégis ha százalékos arányt szeretnénk látni, akkor 50% Mars, 40% Hold, 5% Nap, 3% Merkúr,  2% aszcendens-arányban mutatkozik meg a dac milyensége a horoszkóp elemeiben. Az első két kategóriával, azaz a Mars és Hold minőségbeli elhelyezkedésével fogunk foglalkozni most.

(tovább…)

Címkék: , ,

Kos (aszcendensű) szülő Kos (Nap-jegyű) gyerek: üdv a lövészárokban!

2013 június 19. | Szerző:

Na jó ennyire nem vészes, de ütős páros, az biztos. A szó bármely értelmében.

Miután két dudkosás találkozik, unatkozni nem fognak! A rivalizáció igen korán megindul, igaz az első időkben csak a szülőnek van módja harcolni. De a kisgyereke is hamar észbe kap és nem mulasztja el érdekeit érvényesíteni már a kiságyból sem.

A harcnak csak a csata felhagyása vethet véget. Gyógyír pedig a harci sebekre a szeretet –mindkét félben elképzelhetetlen szeretetéhség lakozik-. A másik kicsit földhözragadtabb megoldás a munka: már kisgyerekkorban érdemes lekötni az energiákat sporttal, mozgással, sok-sok játékkal és célokkal, amelyekért küzdeni lehet. Ez a gyerek oldala, a felnőtté pedig úgy tehető komfortosabbá, hogy egyszerűen nem megy bele a versenybe, nem rivalizál a gyerekkel, ez eleinte nehéz lesz, mert az ösztönök előbb lépnek működésbe, mint  a tudatosság, de gyakorlat teszi a mestert! A tartós béke ennyit biztosan megér.

Jelszó: oKOS enged…

 

Címkék: , ,

Ki ír itt?

dr. Szalai Szilvia vagyok asztrológus és Bach-virágterapeuta.

Blogírásra az indított, hogy nagyon sok a rendkívül tehetséges gyerek napjainkban, jóval több, mint ez elmúlt évtizedekben, és tenni szeretnék a kiteljesedésükért.

Ez a blog gyerekekről (0-21 éves korig) íródik felnőtteknek: szülőknek, pedagógusoknak, kíváncsi megfigyelőknek. Laikusoknak, akik nem félnek az asztrológia szemüvegét is olykor feltenni az élesebb látás érdekében.

Tudj meg rólam többet itt >>

Párkapcsolati asztrológiában is otthon vagyunk!

A család akkor boldog és teljes, ha mindenki jól érzi benne magát.
Ha nem a gyereked felöl érdeklődnél, ha önmagadról vagy a kapcsolatodról szeretnél többet tudni, nézz körül itt :

Kulcs a párkapcsolathoz: a párkapcsolati asztrológia segítőkész arca



Keress a témák között

Blogkövetés

Iratkozz fel a heti hírlevélre és többé nem maradsz le a friss tartalomról.

Az adatkezelés további részleteiről itt olvashatsz: Felhasználási feltételek és Egyedi adatkezelési tájékoztató

Üzenj a blogger(ek)nek!

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!